9. Böjte Csaba

BÖJTE CSABA TESTVÉR ferences rendi szerzetes

Böjte Csaba civilként autovillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgo-zott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lel-kiekben már a papi pályára készült.

Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceausescu-rezsim bírósága hét évi bör-tönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenve-dett kínzások és egyéb megpróbáltatá-sok következtében, szabadulása után másfél hónappal meghalt. 

Csabának ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban la-kozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.

A ferences rendbe még a Ceausescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban vé-gezte, mielőtt 1989-ben pappá szentel-ték.

Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltal-mába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve, az elhagyott és évtize-dek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Csaba testvér vá-lasza az volt, hogy a gyerekeket rakják ki az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.

Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Er-délyben, Romániában és Magyarorszá-gon is. Az alapvető életfeltételeken kívül a gyerekek taníttatásával is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.

Könyvek

Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében! Bu-dapest: Szt. Gellért Kiadó, 2005

Böjte Csaba: Kevesebb pátoszt és több áldozatot! Buda-pest: Szt. Gellért Kiadó, 2006

A fénygyújtogató. Böjte Csaba atyával beszélget Benkei Ildikó. Budapest: Kairosz, 2006

Istennel a semmiből a végtelen felé. Böjte Csabával be-szélget Csengei Ágota. Budapest: Kairosz, 2006

Asztali beszélgetések...2 - A csendesség felé. Böjte Csaba és Roszík Ágnes disputája. Budapest: Luther Kiadó, 2008

Böjte Csaba: Ablak a végtelenre - Csaba testvér gondo-latai Istenről, vallásról... Budapest: Helikon Kiadó, 2009

Munkáját bemutató filmek

Csillagösvény 1. (magyar, angol, német nyelven, Dext-ramedia, 2004)

Utazások egy szerzetessel (magyar, Fekete Ildikó, 2005)

Csillagösvény 2. (Dextramedia, 2006)

Elismerések

- Év embere díj 2004. a Magyar Hírlaptól (2005)

- Aphelandra Díj 2005. - Humanitárius díj

- A Pannon Példakép alapítvány díja (2008)

- A Százak Tanácsa által alapított Haza Embere díj első kitüntetettje (2008)

Forrás: 

https://nyitottakademia.hu/eloadok/bojte-csaba-testver-79